„Olyanok vagyunk, mint az öreg Isten, aki meglöki a földet, aztán hagyja, hadd forogjon!”
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fiatal tanáraként 2002-ben kerestem fel Miska bácsit, hogy meséljen nekem a munkájáról, a diákszínjátszásról, az irodalmi – drámai tagozatról.
Ott hangzott el ez a mondat: „…az öreg Isten, aki meglöki a földet, aztán hagyja, hadd forogjon!”
Csaknem 10 év után visszahallgatva a szalagot megdöbbenve veszem észre, hogy az ő akkori mondatai ma már az én mondataim is.
„nem elsősorban színészeket képezünk, de ha mindenképp színészek akarnak lenni, nem haragszunk meg érte”
„sehol az életben máshol ezek a különc gyerekek le nem érettségiztek volna! Később azért benőtt a fejük lágya!”
„Szeretetet, teret kaptak, hogy tehetségüket, hülyeségüket kibontakoztassák.”
Kedves Egybegyűltek!
Ezen mondatok rólatok szólnak, akik ahogy ő mondta „énekelve vonultak végig a Kossuth utcán a nagymama cuccaiban, ezzel méltán keltve feltűnést” vagy akik „ott álltak meg csókolózni, ahol a legvilágosabb volt, hadd pukkadjon a polgár” vagy akik „egereket meg kutyát vittek be énekórára, hogy a kreativitásukat kifejezzék.”
Akkor azon a délutánon, amikor nála jártam, órákon át rólatok mesélt. Ha manapság engem kérdeznek, én ugyanezt teszem tanítványaimmal kapcsolatban, és én sem tudok mást mondani.
Az öreg Isten 1953-ban meglökte a földet a HMG-ben, aztán 78-ban lökött rajta egyet, s ez a föld 2011. június 21-én hajnalban egy pillanatra megállt.
Érzitek, ma újra forog.
Forog, hiszen a föld dolga ez. Egyszerű csoda. Ó teremtette meg, mi visszük tovább.
Hittel adták át szellemét nekünk az ő apostolai.
Imris, a mindenkori mentorom, Erzsi a pedagógiai anyám, Sinci a léleképítő pszichológusom, Majtus a munkabíró énem, Mártika, az érzékenységem ereje.
Belőlük vagyok, s ők Miska bácsiból.
Miska bácsiból, akiről Orpheusz jut eszembe, a trák dalnok, aki zenéjével lecsillapította a vadállatokat, táncra indította a sziklákat, megállította a folyókat.
Benneteket!!!
Milyen erő kell ehhez? Micsoda lelki fegyelem? Milyen tartás?
Válasz helyett csak azt tudom, hogy az irodalmi-drámai tagozat kultúrája többek között azért olyan erős, mert az alapítója karizmatikus személy, mert a kézjegye jelen van a tagozat hétköznapjaiban és ünnepi pillanataiban.
Miska bácsi számomra az öröklét dalnoka.
Talán kevesen tudják, de Rainer Maria Rilke, a költő is írt hozzá szonetteket.
Az egyik így hangzik:
Ki a holtak ligetébe lenn
dalolt egyszer legalább,
az zengheti el csak a végtelen
magasztalás dalát.
Kibe sűrű mákony-ital
csurgott, vak lombok alatt:
fülében az isteni dal
örökkön bennemarad.
Megzavarodhat a víztükör,
futhat a szín-csuda: tündököl
és éles a kép.
Csak ott, hol a kezdet és a vég
egybeesik, lesz a dal
örök-fiatal!
Drága Miska bácsi, öreg Istenünk! A Horváth Mihály Gimnázium egykori és jelenlegi dolgozói, tanítványai, a régi diákszínpadosok, az irodalmi-drámai tagozat osztályok hajdani, jelenlegi és jövőbeni tanulói nevében kívánok örök fiatal dalokat, örökké forgó földet, s azt, hogy az öröklét felé induló utadon soha ne engedd el remegő kezünket, s mindig biztasd hittel teli szívünket!
Szurmik Zoltán búcsúbeszéde Miska bácsi temetésén - 2011. június 25.-én.
(vissza)